Aki látott már F-15-öst a felszállás után azonnal függőlegesen orsózva emelkedni, amíg csak olyan kicsi nem lett, hogy eltűnt a szemünk elöl azt nem, kell meggyőzni a hajtóművének hihetetlen erejéről. De nem csak a hajtóműve teszi a világ legjobb vadászgépévé. A fegyverzet, az elektronika és a gép sárkányának tökéletes összhangja teszi a legjobbá. Nem sok olyan gép van a világon, ami ennyi konfliktusban vett részt és úgy ért el légigyőzelmeket, hogy soha senkinek nem sikerült legyőznie. Az első együléses gép 1972. július 27-én repült először. Az együléses gép jelölése F-15A volt de gyakran YF-15-ként hivatkoznak rá. A kétüléses gép jelölése TF-15A volt.

Air Superior Blue


Az F-15 már az airsuperiority azaz légifölény követelmények szerint készült. Az első gépeket világoskékre festették alkalmazkodva a gép feladatköréhez. Ennek színeit és a mintát a TO 1-1-4*-ben is rögzítették Air Superior Blue néven. A gép teljes felső felületét és a törzsközéprészt (a hajtómű gondolák között egészen a radarburkolatig) alul FS35450-re, a vízszintes vezérsík, a szárnyak és a törzs alsó felületeit (hajtómű gondolák a fémrészektől a beömlőnyílásig) 15450-re festették. A tesztrepülések alatt a gépek a szárnyakon, a vezérsíkokon és a beömlőnyílás elején élénk pirosra (valószínűleg 28913) voltak festve a könnyebb észlelhetőség kedvéért.

Vissza a lap tetejére www.wpafb.af.mil/museum/


High and Low Reflectance Gray

A világoskékre festett gép felhőkkel és a párás horizonttal a háttérben sokkal feltűnőbb volt, mint a szürkére festett gépek. Hasonló megállapításra jutottak a General Dynamicsnál az YF-16-os tesztelésekor is. A rendszerbe álló gépek már egy univerzálisabb kamuflázzsal léptek szolgálatba. A gép teljes felülete 36375 világosszürke festést kapott, a gép felső felületeire 36320-as foltokat festettek. Közelről nézve a két szín könnyen megkülönböztethető. nagyobb távolságból nézve azonban elmosódik a különbség, és ezzel a gép formája is, feloldódik. Ez a festés lett a standardfestés az F-15A/B, F-15C/D gépeken.

Ezzel a mintával és színekkel repült az összes USAF, izraeli, japán, szaúdi vadászgép. Ilyen mintával és színekkel használják többek között a svájci, tajvani, chilei F-5-öst, a koreai és thaiföldi F-16-ost.A festést az alkalmazott színek után Ghost Greynek is nevezik. A 36375-ös szín a Light Compass Ghost Grey, a 36320-as a Dark Compass Ghost Grey. A címben idézett jelzők a színek fényvisszaverő képességére utalnak. High Reflectance Grey a 36375-ös, LRG pedig a 36320-as. Ezek is jelzik, hogy egy-egy színt milyen sokféleképpen nevezhetnek el. Az amerikai Federal Standard 595a és b szabvány és a legtöbb szabvány ezért használ inkább számkombinációt a színek jelölésére, ami nyelv független és egyértelmű.
Vissza a lap tetejére

Mod. Eagle Color

1989-ben az F-15 vadászváltozatán új színkombináció került bevezetésre. Először az Alaszkában állomásozó gépeket festették át erre az új, sötétebb színeket alkalmazó változatra. Az alkalmazott színek a FS 36176 egy sötét kékes szürke, a világosabb pedig a 36251-es szürke. A tapasztalat azt mutatta, hogy a korábbi színek nagyon gyorsan fakultak és egy idő után szinte fehérnek tűntek a gépek. A sötétebb színek alkalmazásának talán ez az egyik oka, a másik pedig az univerzálisabb álcázás.


A gépek többsége az alkalmazott berendezéseknek köszönhetően (éjjellátó készülék, csökkentett fényerejű kabinvilágítás stb.) éjszaka is bevethető. Az új színek jobban megfelelnek ennek a feladatkörnek. A boszniai hadműveletek egyértelműen megmutatták, azt a törekvést, hogy ha lehet minden bevetést a szürkülettől-szürkületig tartó periódusban, kívánnak végrehajtani a NATO és az USA erői. Ekkor a nappal is nyilvánvaló technikai fölény fokozható, ami az éjjellátó berendezéseknek és a korszerű navigációs eszközöknek köszönhető. Vissza a lap tetejére

Strike Eagle Color


Az F-15-ös csapásmérő változata a kétüléses F-15E Strike Eagle. A tervezés időszakában a gépet az A-10-ről jól ismert Charcoal Lizardként illetve European I néven is ismert színekkel és mintázattal látták el alul és fölül egyaránt. Ez a 36081 sötétszürkét, 34102 középzöldet és a 34092 sötétzöldet tartalmazza. A rendszerbe állításkor azonban már az új univerzális szürkét a Gunship Grey néven is ismert 36118-at alkalmazták, a gép teljes felületén. Az cél az volt, hogy az éjszakai és rossz időjárási körülmények közötti bevetéskor a gép megfelelő álcázását biztosítsák a földi és a levegőből érkező fenyegetésekkel szemben. Nem bizonyított, de valószínűsíthető, hogy az első tesztgép nem a 36118-at hanem a sötétebb 36081-es színt viselte. Ezt bizonyíthatja talán az, hogy erre, mint Charcoal grey-vel festett gépre hivatkoznak több helyen is. Ugyan több fénykép is napvilágot látott erről a gépről, de fényképről szinte lehetetlen eldönteni ezt a kérdést, hacsak nincs valakinek a birtokában olyan kép, ami a feltételezhető sötétebb és a későbbi világosabb változatot együtt ábrázolja. Vissza a lap tetejére

Desert Camo ala Izrael

Az izraeli légierő részére gyártott gépek már a gyárban megkapták az izraeli csapásmérőkre jellemző sivatagi kamuflázst. Izraelnek fontosabb a gépek nappali álcázása a szinte folyamatos csetepaték miatt. A repüléseket nem lehet az éjszakai időszakra korlátozni, hiszen a gyorsan mozgó ellenségre azonnal le kell csapni.

A másik oka (ez lehet a fontosabb) az F-16-sokkal azonos festésnek talán az lehet, hogy a nagy arab szomszéd Szaúd-Arábia is rendszeresítette mind a vadász mind a csapásmérő változatot. Jelenleg béke van, de ebben a régióban ez csak a háborúk közti szünetet jelentette eddig. Volt már rá példa, hogy Izraelnek olyan szomszéddal kellett háborúzni, aki ugyanolyan gépeket tartott hadrendbe. Izraeli oldalon akkor az azonosítás megkönnyítésére sárga, fekete keretes háromszögeket festettek a saját Mirage (és Kfir) gépeikre. A kibocsátáskor F-15I néven szerepeltek a gépek, mivel a gépek jelentős eltérést mutatnak az amerikai változathoz képest. Ez főleg az izraeli elektronikában nyilvánul meg. Vissza a lap tetejére


Desert Camo ala Szaúd-Arábia


A szaúdi légierő már használta és légiharcban is kipróbálta a saját F-15 gépeit. A kedvező tapasztalat és az IDS Tornádók elégtelen száma miatt szerezték be az F-15 csapásmérő változatát és állították rendszerbe F-15S jelzéssel. Az S jelentheti azt, hogy Szaúdi de azt is, hogy Small azaz az eredetinek egy kisebb értékű változta. Ugyanis az izraeliek nyomására a gép nem éri el sem az amerikai, sem az izraeli változat képességeit.

http://www.boeing.com/

A gép színei nem tükrözik a szaúdi környezet jellegzetességeit, ugyanis a szaúdi gépek a MOD. Eagle festést viselik. (Így könnyebb célpontot nyújtanak az izraeli vadászoknak :) ) Vissza a lap tetejére

Nippon agresszorok

Az F-15-ös gépek legszebb és legérdekesebb festésmintáit a japánok gépein találjuk. Japán hasonlóan az USA-hoz, agresszor századokat tart fenn a pilóták képzésére. Korábban főleg a Mitsubishi T-2 gépeket használták erre, célra (leszámítva a pár szintén különleges festést viselő F-4 és F-1 gépeket). Jelenleg az F-15-ös a jellemző agresszor gép. Az alkalmazott mintákat két részre lehet osztani, az egyik részük geometrikus a másik szabálytalan körvonalakat használ. Az alábbi képek magukért beszélnek. Ha a japán szájtok érdekelnek a link oldalon találsz belőlük.

Különleges festések

Az F-15-ös nem dicsekedhet annyi festésváltozattal, mint más gépek, azonban aki a színes festéseket szereti az F-15-ös sem "rosszabb" mint a többi gép. Ízelítő a kínálatból

A japánok előszeretettel festik a gépeiket, európai szemmel, nagyon színesre.

http://www.dfrc.nasa.gov/gallery/photo/index.html
A NASA is használja az F15-öt.


http://www.steehouwer.com/
A jövő, festék helyett speciális fóliabevonat.

A színek

Az amerikai gépekkel könnyű dolgunk van (?), szinte minden jelentős festékgyártó kiadja a használatos FS színeket.
A hazánkban legelterjedtebb, általam is használt Humbrol festékekben adom meg a használható színeket.

1. A 35450 csak egy árnyalatnyit sötétebb, mint a 15450. A Humbrol 47 szinte tökéletesen megegyezik a 35450-el igaz ez fényes. Ezt 5-10 % fehér hozzáadásával és matt lakkal használhatjuk, mint 35450, 10-15% fehér hozzáadásával, pedig mint 15450.

2. A 36320-as és 36375-ös színt szinte minden jelentős festék gyártó kiadta. A Humbrol 128-as felel meg a 36320-nak, a Humbrol 127 pedig a 36375-nek.

3. A 36176-ot és a 36251-et sajnos a Humbrol nem adta ki. Több lehetőségünk van, beszerezzük a nálunk nem forgalmazott kibővített Testors választékból vagy az Xtracolortól. Esetleg kikeverjük. Még nem próbálkoztam a két említett szín kikeverésével ezért megadok három lehetőséget.

a. A Humbrol hivatalos keverése:

FS 36251 34*H27 + 23*H34 + 12*H94 + 1*H33
A FS 36176 keverése a Humbrol katalógusban nem szerepel.

b. Urban Fredriksson szerint:
( www.canit.se/~griffon/aviation/ UF szájtja, http://www.hotel.wineasy.se/ipms/stuff_index.htm , a jelenlegi legjobb színreferencia a neten UF-től (már nem sokáig :) )

FS:36176 4*Hu:156 + 3*Hu:106 + 1*Hu:112 + 1*Hu:34
FS:36251 Medium grey 8*Hu:64 + 3*Hu:156 + 1*Hu:106

c. Egy technikus az USAF-tól:

36176 helyett 35164
36251 helyett 36231

Ő azt mondja, ember legyen a talpán, aki több hónapos használat után megmondja egy gép festési kódjait. Az olajos áttörlések, a nap, a párás levegő hamar kikezdi a festékeket. Tapasztalat, hogy a frissen 36320/36375 -re festett gépek sötétebbek, mint a fél éve használt MOD. Eagle mintával festett gépek!

Itt jegyzem meg, hogy a TO-ban megadott móricka rajz csak tájékoztató jellegű, egy másik technikus szerint a minta attól is függ, melyik pilóta tud áldozni néhány karton sört arra, hogy az átfestett gépén esetleg legyen egy olyan részlet, ami eltér a többitől.

Mi ebből a tanulság? Próbáljuk a lehető legjobb színeket használni és a szábvényos mintáát (hukkk : )) )de ne misztifikáljuk túl a dolgot. És tartsuk szem előtt, hogy a gép, amit mi lefestünk 72-szer, 48-szor kisebb, mint az eredeti ezért mindig keverjünk a használt színekhez némi fehéret vagy világosszürkét (pl. 36622-őt, vagy 36495-öt). A tárgyban lásd bővebben a magyar MiG-29-ről szóló cikkemet.

Rajtunk áll melyiket választjuk. Talán lehet egyszerűbben is, a 36176 esetében én a 35164-ből indulnék ki, ha egyik kezemben tartom az FS katalógus azon lapját, amelyiken a 36176 van és a másikban az, amelyiken a 35164 van, alig lehet eltérést tapasztalni. A 36176 esetében a 4*35164 és 1*35237 -el próbálkoznék. A Humbrol 92 kb. felesben fehérrel szinte tökéletes FS 36280, ami csak egy árnyalatnyit tér el a 36251-től.

4. A 36118 annyira elterjedt szín, hogy ezzel lesz a legkevesebb gondja annak, aki Strike Eagle-t fest. A Humbrol 123-as a megfelelő szín. Ha mégis úgy döntenénk, hogy a kísérleti változatot a 36081-vel festjük akkor a Humbrol 32 megfelelő lehet.

5. Az izraeli gép színei szinte azonosak lehetnek az F-16-os színeivel. Vagyis 30219 barna (H 118), 33531 (H 121) világos homok, 34424 világoszöld, 36320 (H 128) szürke az alsó felületeken és a törzs oldalán. Az F-16-son alul a 36375-öt használják. A világoszöldre több forrás egybehangzóan a 34424-et említi. Egyébként ezt a színt azonosítják a II. VH-us brit Sky színnel is.

Urban Fredriksson szerint:

34424 9*90 + 1*31 színekből lehet kikeverni, maradjunk annyiban, hogy a kikevert szín hasonlítani fog a 34424-hez. Én ezt a keverést használtam, amikor egy izraeli színekkel repülő amerikai Kfirt azaz agresszor F-21-est építettem. Az összhatás megfelelő lett.

6. A japán agresszor gépeken az eredeti mintára festik a megkülönböztető mintát. A pontos keverés a Camouflage and markings of JASDF című könyvben megtalálható. Igaz itt az eredeti színeket is megadják DIC kódban (???) valamint Mr. Color -ban a keverési arányokat. Akit ez érdekelne annak emailban tudok részletekkel szolgálni. Vissza a lap tetejére

Makettek, matricák

Olyan sok makett van a piacon, szinte minden létező méretarányban, hogy felsorolni is nehéz lenne. Az alábbi címen elérhető egy makett adatbázis, ahol egy adott típusra, méretarány szerint szinte minden makettet és kiegészítőt megtalálhatunk.
tacair-press.com/updates.shtml
Az általam ismert kitekről pár szó.

Academy 2108 F-15C
Korrekt festési utasítás ami alapján egy standard Ghost gépet építhetünk. A felület gravírozott, néhol beszívódásokat is találhatunk.

Academy 2108 F-15E
A felület itt is gravírozott és sokkal jobb minőségű, mint az előbb említett testvérénél. Ez talán a frissebb szerszámnak köszönhető. A doboztető, a fénykép egyszínű változatot mutat azonban a festési útmutatóban 36320/36375 szerepel, ez eléggé nagy hanyagság az Academy részéről. A helyes szín, 36118.

ESCI 9049 F-15E
Az ESCI ez a kitje ma már nem kapható. A kísérleti Euro festést adja meg, egyébként majdnem helyesen (igaz a Humbrol választéka akkor még nem volt teljes, így csak közelítő színeket tudtak megadni). Az egész felület gravírozott, azonban kevesebb alkatrészt ad, mint az Academy, aki nem a részletekben akar elmerülni annak ez nem okozhat gondot.

Hasegawa K26 F-15D/DJ
Korrekt festési útmutató, nagyon szépen gravírozott, részletgazdag makett.

Hobbi Kits 15005 F-15D/DJ
A Hasegawa korábbi F-15D/DJ makettjének újraöntött változata Kínából. A Hasegawa korábbi kitjeinek minőségében, nem gravírozva. Az összeállítási útmutató a Hasegawa fénymásolata. Egy nagy előnye van, nem kerül 1000 forintba sem!

Forrás és linkek:

*
TECHNICAL MANUAL EXTERIOR FINISHES, INSIGNIA AND MARKINGS, APPLICABLE TO USAF AIRCRAFT
http://www.robins.af.mil/orgs/alc/ti/tilta/documents/TechOrd.htm
Töltsétek le az USAF hivatalos szabályzatát az USAF gépeinek festéséről.

www.afres.af.mil/hq/LG/LGQ/Pubs/114.htm
A friss kiegészítések itt találhatóak meg.

http://www.geocities.com/CapeCanaveral/Hangar/2118/camo/camocorner.html
Heater-Ferris festés, a későbbiekben még lesz róla szó.

http://www.geocities.com/Pentagon/1181/index1.html
Mintegy 100 fotó. Ez egy F-15 szájt.

www.dejanews.com
rec.models.scale hírcsoportban olvasható hozzászólások. Ha nincs NEWS lehetőséged, akkor használt a Dejanews-t.

www.hannants.co.uk
Camouflage and markings of JASDF Model Art Japan (A Hannantsnél 10 font alatti áron megrendelhető!!)

http://www.csd.uwo.ca/~pettypi/elevon/baugher_us/
Egy komplett adatbázis az amerikai gépekről, széria számok, a gép története, rekordok, stb.

http://www.totavia.com/pacman/index.html
Az egyik legjobb képszájt a neten, természetesen F-15 is van.

http://www.boeing.com/defense-space/military/f15/f15.htm
És végül a gyártó a Boeing (hamm McDonald :).

Említésre méltó F-15-ös szájt nem nagyon van, azonban az amerikai gépekkel foglakozó szájtokon bőséges anyagot találhattok az F-15-ről is. Nézzétek meg a kedvenc linkjeimet.

A fényképek csökkentett méretűek, az eredeti képeket letöltheted a megadott szájtokról. A fényképek felhasználásánál figyelj a készítőt illető jogokra. A szájtokon többnyire megtalálod, melyik képet milyen célra és milyen feltételekkel használhatod fel.
Senki nem örül neki, ha a képeivel kereskednek, de általában engedélyezi, hogy letöltsd, és saját nem üzleti céljaidra felhasználd őket. Ha pl. a weblapodon szeretnéd felhasználni más képeit, illik egy emailban engedélyt kérni ehhez. És azt sem veszik rossz néven ha a forrást feltünteted.


Email: Papp Levente A lap tetejére Vissza a Gépek-Színek-Minták -hoz